top of page

MEGRENDELHETŐ

Mindnyájan voltunk már nehéz helyzetben, talán az is előfordult, hogy kilátástalannak éreztük az életünket. Azonban bizonyos, hogy Judy történetének megismerése után másképp látjuk majd a világot, és minden vélt vagy valós problémánk új megvilágításba kerül.

„ Tudja hölgyem, hogy nagyon kevés olyan csontja maradt, amelyik nem tört el?

Most már igen – nyugtáztam magamban.

Az orvos folytatta: Eltört a csípője, a lapockája, a válla, a kulcscsontja, a keze, a lába, a szeméremcsontja. A bal oldali bordái végig, a tüdejét átszúrta az egyik bordája, koponyaalapi repedése is van, és hát… az arcában gyakorlatilag minden csontja eltört. Nem mondták ezt még magának?”

Egy súlyos baleset alapjaiban kérdőjelezte meg a fiatal énekesnő pályafutását és vonzó nőként való létezését – hogy az életben maradási esélyeit ne is említsük. Az élet-halál küzdelem után több mint nyolc évig tartó lelki és fizikai fájdalom következett, de kitartásának és mindent felülmúló hitének köszönhetően megvalósította gyermekkori álmát: elismert, sikeres énekesnő lett. Boldog feleség és ma már egy csodálatos kislány édesanyja is.

A történet folytatódik, hiszen az élet a legnagyobb rendező. Ebben a második kiadásban, megbizonyosodhatunk arról, hogy az életet újratervezve, sokszor a társadalmi elvárásoknak hátat fordítva találhatjuk meg az igazi boldogságunkat.

Ez a könyv is ezért született. Adni szeretne –adni tud. Lehetne szaftos bulvársztori vagy keserédes elbeszélés egy fiatal lány felnőtt nővé válásáról, esetleg divatos sikertörténet a pozitív gondolkodásról. Ez az írás jóval több ezeknél. Judy példája nem csak életünk nehéz időszakaiban ad nélkülözhetetlen lelkierőt. Hozzájárul, hogy megbecsüljük a hétköznapokat, - örömünket leljük benne - az élet boldog pillanatait pedig még jobban élvezzük. Megtanít arra, hogy szívvel – lélekkel éljük az életet.

MEGRENDELÉS: judyszemtolszemben@gmail.com

cover.png
bottom of page